A napokban tartanak az ENSZ legfontosabb éves közgyűlésének tárgyalásai. A találkozón részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki igyekszik az oroszok elszigeteltségét növelni a felszólalásaival.
Csak az ENSZ szankcióinak tiszteletben tartása mellett szabad Észak-Koreával bármiféle együttműködést folytatni - szögezte le szerdán António Guterres ENSZ-főtitkár újságírók előtt New Yorkban.
Szorgalmazza az ENSZ Biztonsági Tanácsának megreformálását Lula brazil elnök, szerinte rendkívül elavult állapotokat tükröz a mostani helyzet. Eljött az ideje az 5 részvevős tanács taglétszámának bővítésére. Ez azonban nem nyerte el mindenki tetszését - írja a Wion.
Észak-Korea atom- és rakétaprogramja potenciális fenyegetést jelent az indiai és csendes-óceáni övezet biztonságára - jelentette ki Jun Szokjol dél-koreai elnök csütörtökön a Jakartában zajló Kelet-ázsiai csúcsértekezleten.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ebben a hónapban részt vesz az ENSZ éves ülésén New Yorkban - közölte Ferit Hoxha, Albánia ENSZ-nagykövete a Reuters beszámolója szerint.
A BRICS 2009-ben alakult a feltörekvő piacgazdaságok csoportjaként és mára a fejlődő világ, illetve globális dél képviseletének egyik vezető hangadójává vált a világ ügyeiben. Az országcsoportosulás jelenleg a világ népességének körülbelül 41 százalékát teszi ki, míg a világgazdaságnak csak a 26 százalékát. Az új országok felvételével a BRICS súlya eltolódik: a világ népességének 46 százalékát kitevő fórumot fog jelenteni, míg a gazdasági súly valamivel 29 százalék fölé fog emelkedni. Nincs kétség, ezek alapján egy nagyon komoly súlyú világszervezetet jelenthetne a jövőben az informális csoport, azonban félő, hogy a felek közti ellentétek miatt nem fog tudni formális gazdasági és politikai szövetségként működni. Ez a probléma az új tagokkal csak növekszik, kérdés, hogy a frissen meghívott kisebb súlyú országok melyik csoport felé fognak húzni.
Mélypont felé közelít a híresen stabil amerikai-izraeli kapcsolat, miután a közel-keleti országban több nyugtalanító esemény zajlik. Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormány az ország igazságügyi reformját is a Fehér Ház rosszallásával tervezi átverni, illetve a palesztinok és a zsidó telepesek kérdése is egyre aggasztóbb Ciszjordániában.
Lindsey Graham amerikai szenátor, a teljes NATO elleni támadásnak nevezte azt a lehetőséget Twitteren, amelyet hétfőn Dmitrij Medvegyev egykori orosz alelnök vetett fel, nevezetesen azt, hogy atomfegyvert vessenek be Ukrajna területén.
Az Egyesült Államok "ukrán zászló alatt" kibertámadásokat hajt végre a létfontosságú orosz infrastruktúra ellen - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára egy hétfői nemzetközi megbeszélésen.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Észak-Korea rövidesen újabb interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajthat végre - annak ellenére, hogy nem voltak közvetlenül erre utaló jelek, Sullivan kijelentette, hogy nem lenne meglepő, ha Észak-Korea folytatná hetedik nukleáris kísérletét. Minderre azután került sor, hogy Észak-Korea júniusban két rövid hatótávolságú rakétát indított a térségben fokozódó katonai feszültségek közepette.
A június 24-i orosz Wagner-lázadás hatására jelentősen meggyengült a zsoldoscsapat helyzete. A bizonytalanság nemcsak az ukrajnai háborúban jelentett problémát, hanem a kiterjedt nemzetközi zsoldoshálózat átalakításában kellett gondolkodnia a Kremlnek. Az elmúlt napokban többször is teljesen megfordultak az események, és most megint teljesen más végkimenetelük lehet, mint korábban volt. A Közép-afrikai Köztársaság példáján keresztül szemléztük, hogy hol tart most a Wagner Afrikában, és mire készülhetnek a jövőben.
Szíria bejelentette, hogy ismét beengedi az országba a Törökország felől érkező ENSZ humanitárius segélyszállítmányokat, amelyeket hétfőn azért állítottak le, mert Oroszország megvétózta a segélyfolyosó használatának meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazni fog az évtizedes mali békefenntartó misszió befejezéséről, miután az ország katonai juntája hirtelen arra kérte a csapatokat, hogy "haladéktalanul" távozzanak.
Az Orosz Biztonsági Tanács azzal vádolja a Nyugatot, hogy szuverén nemzetek ügyeibe való beavatkozással éket próbál verni Oroszország és Kazahsztán közé.
Az ENSZ Közgyűlése öt új nem állandó tagot választott a Biztonsági Tanácsba: Algéria, Guyana, Sierra Leone, Szlovénia és Dél-Korea mandátuma 2024. január 1-jén kezdődik és két évre szól.
Több ország is figyelmen kívül hagyja Észak-Korea jogszerűtlen tevékenységét, amely félő, hogy az ENSZ Phenjan ellen hozott szankcióinak gyengüléséhez vezethet - hangoztatta szombaton a dél-koreai védelmi miniszter a Shangri-la Párbeszéd nevű ázsiai és csendes-óceáni biztonságpolitikai fórumon Szingapúrban.
Izrael ENSZ-tagságának felfüggesztését sürgette hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök arra hivatkozva, hogy az ország figyelmen kívül hagyja a világszervezet számos, palesztinokra vonatkozó határozatát.
Az Egyesült Királyság hírszerzése vasárnap is elkészítette a szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal az oroszok által részben megszállt öt ukrán megye (Zaporizsja, Herszon, Krím, Donyeck és Luhanszk) helyzetével foglalkoztak.